2023. szeptember 28. – Mezőtúr
A megjelentek „Önkormányzati pályázati, fejlesztési lehetőségek” címmel hallgathattak meg tájékoztatást Páldi Tamás Attila, Kerekes Éva és Molnár – Lapu Nóra előadásában.
2023. október 16. – Tiszakürt
A konferencia célja az aktívabb kapcsolat kialakítása a vármegyei önkormányzat és a vállalkozások, szervezetek, szociális egyesületek között, új szemléletmód kialakítása a fejlesztési és befektetési lehetőségekről.
A rendezvény 10:00 órakor vette kezdetét a Tiszakürti Arborétum Konferenciatermében. 10:00 órától előadásokon vehettek részt a megjelentek Páldi Tamás Attila irodavezető úr (JNSZVM Önkormányzati Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Iroda) és Prof. Em. Dr. Barna Gábor egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar) előadásában.
2023. november 24.
A rendezvény 10:00 órakor vette kezdetét a Karcagi Polgármesteri Hivatalban. Szepesi Tibor polgármester köszöntőjét követően Páldi Tamás Attila ismertette az Önkormányzati pályázati, fejlesztési lehetőségeket, illetve Puskás András vezérigazgató-helyettes előadását hallgathatták meg a megjelentek.